31 Megosztás
Idézet
Álmodozni csodálatos dolog. Annál csak egyetlen jobb dolog van. Tenni valamit az álmainkért, hogy megvalósuljanak.15 Megosztás
Idézet
Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerű. Önmeggyőzéssel. (...) Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sok millió ellenkező nemű közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogy ha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk, mint a kocsonya és a szívünk ki akar ugrani? Röhej! Ez csak biokémia! Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem tananyag! No, most aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyedén kézben tudja tartani.6 Megosztás
Idézet
Célunk lehet például az is, hogy visszahódítsuk szerelmünket, aki valami apró félreértés miatt elhagyott bennünket. Szerelmünk szerint ugyan csak annyi történt, hogy már nem minket szeret, hanem valaki mást, de ez természetesen lehetetlen. Csupán meg kell nézni minket és azt a másikat. Nem akarok szegény nyálcsorgató nyomorékra semmi rosszat mondani, de minden szépségversenyen megelőzné egy tüdővészes hiéna. Szerelmünk esetében egyszerűen arról van szó, hogy valami aprósággal megbánthattuk. Ráhapciztunk a nyakára. A lábára léptünk tánc közben. Mi ettük meg véletlenül a csoki nagyobbik felét. Halálos biztonsággal állíthatjuk, hogy csak valami efféle kis izé miatt halványulhatott el irántunk érzett lángoló érzelme. Semmiféle más oka nem lehetett ugyanis arra, hogy elhagyjon minket. Illő szerénységgel és a mamánk elfogultságok nélküli szavaival szólva magunkról, mi olyan tökéletesek vagyunk, hogy ha kedvünk támad, francia parfümöt pisilünk, Húsvétkor és minden kedden. Szerelmünk nevelését semmilyen körülmények között se kezdjük azzal, hogy lábaihoz borulunk, és miközben taknyunk, nyálunk összefolyik, azt zokogjuk, hogy kéhér-lehek, gyehe-rehe vihisz-szahaaa! Ennél nagyobb hibát nem követhetnénk el. Csak semmi könyörgés! (...) Hadd érezze a bűnös lélek, mennyire megbántotta azt, aki csak érte, csak vele, neki bele és általa...! Szóval minket. Javaslom: ne is keressük a közelségét.6 Megosztás
Idézet
Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.1 Megosztás
Idézet
Az embereknek gyakran vakon kell hinnie azoknak, akiket szeret, különben a feltétlen bizalom elvész. És az embernek néha be kell csuknia a szemét, hogy lásson.1 Megosztás
Idézet
Sajnos a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké, macskáké, vagy a csótányoké. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket.0 Megosztás
Idézet
Végül sok év alatt, hosszú, szívós munkával sikerül elérni a nevelés örök és legfontosabb célját. Azt, hogy édesanyánk önálló, szabad akaratú és határozott személyiségnek érezze magát, aki mindig azt csinálhat, azt tehet, amit mi akarunk. Két dologról azonban sohasem tudjuk leszoktatni az édesanyánkat. Az egyik az, hogy minden pedagógiai erőfeszítésünk dacára szeressen bennünket. A másik pedig, hogy ne mossa ki a kedvenc zokninkat, amit csak hat napja hordunk.0 Megosztás
Idézet
Az édesapa nevű pénzkiadó automatát csak odaadó, hű kutyaszemekkel lehet nevelni. Mindig éreznie kell, hogy életünk végéig hálásak leszünk neki mindenért, a levegőtől a BMX kerékpárig.1 Megosztás
Idézet
A szülők nevelése nagy figyelmet és sok munkát igényel, de megéri a befektetett energiát. A gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él és csak ritkán harap.0 Megosztás
Idézet
Időnként előfordul, hogy a szüleink elválnak és az anyukánk új apukát hoz a házhoz. Ezt mi, gyerekek könnyedén meg tudnánk akadályozni, de általában nem akarjuk, mert tudjuk, hogy az új apuka sokkal olcsóbb, mint a szerelő, ha elromlik a villany vagy a vízcsap.1 Megosztás
Idézet
Az édesapa olyan, mint a kenguru, nem szívesen nyitja ki az erszényét. Az a téves elképzelése van, hogy mivel a pénzt ő keresi meg, ő döntheti el, hogy kinek mennyit ad. Hosszú, szívós neveléssel tudjuk csak rávenni, hogy ebből a rögeszméből kigyógyuljon.0 Megosztás
Idézet
A világ legjobb üzlete két apukát tartani. A régi is, az új is mindenben a kedvünkbe jár, hogy csak őt szeressük. Aki ezt nem tudja kihasználni, az nem érdemli meg, hogy két apukája legyen.2 Megosztás
Idézet
Vannak élőlények, amelyek kizárólag a mi bosszantásunkra jöttek a világra. Ilyen például a szúnyog és a szomszéd. A két élőlény között az a különbség, hogy a szúnyogot könnyebben agyon lehet csapni.0 Megosztás
Idézet
A Vadulós Autós nevű állatfaj többsége az amerikai bölény és az ámokfutó indiai elefánt kereszteződéséből származik. Arról lehet megismerni őket, hogy négy kerék van alattuk, és két dögkeselyű felettük. Nagyon hasonlítanak az emberre, de ha autóban ülnek, akkor nincs fülük, csak szájuk. Olyankor a szájukkal ugyanúgy beszélnek, mint mi, de velünk ellentétben csak néhány szót ismernek a magyar nyelvből. Mondataik elsősorban b vagy k betűvel kezdődnek és felkiáltójellel végződnek.1 Megosztás
Idézet
A kutya nevelése a kutya számára sem könnyű. Ki kell bírnia röhögés nélkül, hogy ez a sürgölődő, őt becézgető és a kedvét örökké kereső személy azt hiszi, hogy a kutya mellett az ember az úr a háznál. Ha kibírja röhögés nélkül, a nevelés befejeződött: a kutya átnevelte az embert.