6 Megosztás
Idézet
Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol... Ne mondja senki, hogy túlkomplikálom.1 Megosztás
Idézet
Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (...) Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem.2 Megosztás
Idézet
A szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi.2 Megosztás
Idézet
Elveszett szerelmeink, széttépett leveleink és barátaink hangja a telefonban. A felejthetetlen éjszakák, a mániánk, hogy mindig, mindent átköltöztetünk, az emberek, akiket majd fellökünk, ahogy futunk a busz után, amely úgysem fog megvárni bennünket...
Ez a sok minden, meg még más is. Ez elég, hogy ne omoljunk össze.3 Megosztás
Idézet
Ha az ember víz alá kerül, nem szabad semmit tennie ellene, meg kell várnia, amíg a víz fenekére ér, csak akkor tudja magát egyetlen megváltó rúgással fellökni a felszínre.0 Megosztás
Idézet
Az élet elválasztja azokat, akik szeretik egymást, és semmi nem tart örökké.3 Megosztás
Idézet
A gyerekek igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani, hogy undorító a sütemény.2 Megosztás
Idézet
Miért vannak ránk ilyen hatással azok, akik hangosabban kiabálnak, mint a többi ember? Miért vagyunk olyan fegyvertelenek az agresszív alakokkal szemben? Mi velünk a baj? Hol ér véget a jólneveltség, és hol kezdődik az erkölcsi teszetoszaság? (...) Azért vagyunk ilyenek: csendesek, eltökéltek, de mindig tehetetlenek a szemétládákkal szemben, mert egy makulányi önbizalmunk sincs. Nem szeretjük magunkat.2 Megosztás
Idézet
Az ember félrelép, aztán elrendezi, és úgy dédelgetjük saját kis gyávaságunkat, mint valami házi kedvencet. Cirógatjuk, idomítgatjuk, ragaszkodunk hozzá. Ilyen az élet. Vannak a bátrak, és vannak a megalkuvók.0 Megosztás
Idézet
A gyöngeségünkről is a szüleink tehetnek. (...) Azok is ők voltak, akik elfelejtettek önbizalmat csepegtetni belénk. Azt gondolták, hogy majd megjön az magától is. Hogy van némi tehetségünk az életre, és a fölösleges dicsérgetés csak rontaná az egónkat. Hát, rosszul gondolták. Ez nem történt meg soha. És most itt tartunk. Kifinomult tutyimutyik vagyunk.16 Megosztás
Idézet
Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt.0 Megosztás
Idézet
Vajon nem tévedtem mellékvágányra? Hol szaródott el minden? Vár rám valaki valahol? A három testvérem bátorított és felrázott kicsit, és én úgy tettem, mintha segíthetne rajtam a jó szándékuk. (...) Mert az élet, végül is, mégiscsak egy blöff, vagy nem?4 Megosztás
Idézet
Teljes mértékben megértettem az önelégült szó lényegét: a hülyeség és gőg keveréke.0 Megosztás
Idézet
A tavasz a rügyező nyárfákon zsinatoló tömérdek kismadár. Éjjelente a kandúrok pokoli kornyikálása, a Szajnán kergetőző kacsapárok, meg a szerelmesek. Ne már, hogy nem szerelmeseket látsz mindenfelé. Vég nélküli, csöpögős smárolások, feszülő farmernadrágok, kóbor kezek, foglalt padok.3 Megosztás
Idézet
Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált.2 Megosztás
Idézet
A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele.1 Megosztás
Idézet
Elveszett szerelmeink, széttépett leveleink és barátaink hangja a telefonban. A felejthetetlen éjszakák, a mániánk, hogy mindig, mindent átköltöztetünk, az emberek, akiket majd fellökünk, ahogy futunk a busz után, amely úgysem fog megvárni bennünket...
Ez a sok minden, meg még más is. Ez elég, hogy ne omoljunk össze.1 Megosztás
Idézet
Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat?0 Megosztás
Idézet
- Akkor hogy van ezzel az egész szerelemmel? Mindig teljes csőd? Sose működik?
- De, működik az. Csak meg kell küzdeni érte...