Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát.
|
|
|
Csak mert nem látunk semmiféle megoldást, még nem jelenti, hogy nincs megoldás. Bízz benne, hogy rendbe jönnek a dolgok, mert ez az élet rendje. Így lesz. Ne feledd, együtt érzek veled, és bármit megtennék érted, hogy melegebben süssön rád a nap újra. Míg elvonul az eső, gondolj rá, van egy biztos ember, akivel megoszthatod szíved terhét, s akinél oltalmat találsz szeretetben.
|
|
|
Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
|
|
|
A boldogtalan ember egoista, dühös, igazságtalan, kegyetlen, és még az ostobánál is kevésbé hajlamos embertársai megértésére. A szerencsétlenség nem fűzi össze, hanem elválasztja egymástól az embereket, még ott is, ahol a hasonló fájdalom összekötő kapocsként szerepelhetne.
|
|
|
Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.
|
|
|
Nézz jól a szemébe annak, akit utálsz, és használd ki a lehetőséget, győzd le iránta támadt indulatodat. Fojtsd el a haragod, és fejlessz magadban együttérzést. De ha túlságosan idegesítőnek és visszataszítónak találod azt az embert, nem bírsz vele egy fedél alatt maradni, akkor jobb, ha azonnal megkeresed a kijáratot. Van egy szabály: ha nem érzel magadban túl erős indulatot, viseld el, akit utálsz. Ha elég nyugodt vagy, ne térj ki az ütközések elől. De ha nem tudod elhárítani az indulataidat, térj ki, húzódj félre, és magadban dolgozz magadon. Győzd le a haragod, és válj együttérzővé.
|
|
|
Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.
|
|
|
És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni — mert megszüntetni nem szüntetheted meg —, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.
|
|
|
|
|
|
Akit együttérzésből szeretünk, azt nem szeretjük igazán.
|
|
További idézetek Kapcsolatok témakörben:
|