Még a legnagyobbak sem mindig tudták előre, mi lesz a sorsuk.
|
|
|
Az élet nem probléma, amelyet meg kell oldani, hanem valóság, amelyet meg kell tapasztalni.
|
|
|
Az embernek úgy kell élnie, amint gondolkodik, máskülönben előbb vagy utóbb úgy fog gondolkodni, amint él.
|
|
|
Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
|
|
|
Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.
|
|
|
Talán felnövünk egy perc alatt,
A világ még annyi mindent tartogat,
Egy barát, ki jóban-rosszban megmarad,
Jobban kell, mint valaha bármi más.
|
|
|
Senki sem tudhatja, hogy mi fog történni a következő percben, és az emberek mégis mennek előre. Mert bíznak. Mert van Hitük.
|
|
|
Úgy éljük az életet, mintha örökké tartana, mintha a halál valami olyasmi lenne, ami csak másokkal történik meg. Számunkra a halál csak egy elvont fogalom. Az emberek egész életükben olyanok, mint az alvajárók, azzal foglalkoznak, ami nem fontos, pénzt akarnak és hírnevet, irigyelnek másokat, és olyan dolgokért ügyeskednek, amikért nem érdemes. Értelmetlen életet élnek, és megfeledkeznek a lényegről. Csakhogy a halál nem elvont fogalom. Az az igazság, hogy ott áll a következő sarkon. Aztán egy napon, amikor az ember szokása szerint éppen alvajáróként sétálgat az utcán, egyszer csak jön egy orvos, és azt mondja: meg fogsz halni. És ekkor az álom hirtelen elviselhetetlenné válik, s akkor fölébredünk.
|
|
|
|
|
|
A világ kiszámíthatatlan, úgyhogy a sok jó tanácsnak, hogy vigyázz magadra, vedd meg előre a jegyet, nézz körül, mielőtt lelépsz a járdáról, talán nincs is semmi értelme. Akár vigyázol, akár nem, előbb-utóbb jön egy olyan történet, amiből már nem tudsz kikeveredni. Ne gondold, hogy ha változnak a dolgok, csak rosszabb jöhet. Nyugi, néha lehet szerencsénk is! Az életben bármi megtörténhet, és az a csodálatos, hogy az a bármi meg is történik!
|
|
További idézetek Élet témakörben:
|